A “csak tiszta forrásból” intelem Bartók Béla Cantata Profana című művének a záró gondolata, ami a népzene, mint zenei alap, fontosságát hangsúlyozza, annak esztétikai és morális tisztasága miatt. Kodály Zoltán ezt a “forrást” emelte át pedagógiai módszerébe, ami ideális fejlesztő közeg a zenével ismerkedő gyermekek számára. A módszer hatékonysága a zenei transzferhatásban rejlik: így a zene más képességterületeket aktiválva segíti elő a kognitív fejlődést.
Hogyan működik a Kodály-módszer? Mi is pontosan a transzferhatás és hogyan segíti elő a gyerekek fejlődését? Végül, de nem utolsó sorban pedig: mennyire fontos a zene használata az oktatásban?
A zene mindenkié – a Kodály-módszer
forrás: wikipedia. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kodály_Zoltán
A Kodály-módszer egy zenepedagógiai koncepció, amely megreformálta a zeneoktatást. Ez nem egy szisztematikusan felépített tanmenet, Kodály csupán a nevelési elveit gyűjtötte össze, miután ráeszmélt Magyarország kulturális elmaradottságára. Véleménye szerint a zene központi szerepet érdemel, s a célja az volt, hogy a ének-zenét vezessék be az állami képzésbe, ezzel mindenki számára elérhetővé téve azt. A koncepció gyakorlati bevezetésére 1945-ben került sor, s ezzel elkezdődött a zenei oktatás forradalmasítása.
forrás: https://historiaemusicae.wordpress.com/2018/09/23/zeneelmelet-2/
A Kodály-módszer lényege, hogy már óvodáskortól neveli a gyermekeket a zenei készségeinek megőrzésére és folyamatos fejlesztésére. Alapjaként az éneklés szolgál: a zenei hangokat különböző szótagokhoz (dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti) kötve taníttat meg a gyerekekkel. Ezt a gyakorlatot relatív szolmizációnak nevezzük, ami nem az abszolút hangmagasságra, hanem a hangok közötti kapcsolatra épít, s hangnemtől függetlenül alaphangja mindig a dó. A gyakorlat sikeressége azzal magyarázható, hogy a hangközöket ismert népdalokból emelték ki, hiszen a magyar ötfokú hangrendszer bőven rendelkezik olyan motívumokkal, amikben különböző hangközök megtalálhatóak. A szolmizációt a hangokat jelölő szótagokon kívül kézjelek is segítik, amelyek szintén egy-egy zenei hangot jelenítenek meg. A különböző ritmusok elnevezése szintén szótagok (tá-titi) illetve ezek megnyújtása révén történik.
A népzene tananyaggá tételével a népdalok közkinccsé váltak és a társas különbségektől függetlenül mindenki számára elérhetőek lettek – de pontosan hogyan és milyen területeket képes fejleszteni ez a módszer?
A zenei transzferhatás
A transzferhatás azt jelenti, hogy egy korábban elsajátított készség vagy megszerzett tudás később más helyzetben, más környezetben is alkalmazható. Azaz, ez érthető úgy, hogy a zenében szerzett jártasság egy másik (látszólag független) területen is képes javulást eredményezni. Fontos viszont megjegyezni, hogy csak a zenei tevékenység végzésétől nem lesz intelligensebb a gyerek; az intenzív zenei nevelés áthuzalozza az agyat, ezzel különböző változásokat elérve.
A transzferhatás biológiai alapját a neuroplaszticitás (agyi rugalmasság) képezi. Eszerint az agy nem egy végérvényes struktúra, aminek változása és fejlődése gyermekkorban véget ér, hanem sokkal inkább egy dinamikus rendszer, ami folyamatosan újrarendszerezi magát. Ez a folyamat teszi lehetővé az idegrendszer változásait, amiket válaszként ad az intrinzik (belső) és extrinzik (külső) ingerekre; azaz az agy strukturális és funkcionális változásokon esik át. Ezáltal nem csak egyes készségek vagy területek fejlődnek elszigetelten, hanem az agy áthuzalozására kerül sor: a két féltekét összekötő corpus callosum (magyarul kérgestest) megerősödik, és a különböző területek (auditív, kognitív és motoros) összehangolása is finomodik.
Az agyi plaszticitás így tudományosan is alá tudja támasztani azt, amit a Kodály-módszer a gyakorlatra építve korábban már hangsúlyozott: a zene nem csupán esztétikai értékkel és élménnyel rendelkezik, hanem az egész agy formálásában is fontos szerepe van. Kodály nevelési elvének módszerei (a relatív szolmizáció, közös éneklés, kézjelek használata és különböző ritmusjátékok) nem elszigetelt készségeket fejlesztenek, hanem egy egész rendszert hoznak mozgásba. Amikor a gyerek szolmizál, mind az auditív kontrollt és a vizuális memóriát is igénybe veszi, a kézjelek használatakor pedig a finommotoros készségeit használja. Ez az ingerhalmaz kényszeríti az agyat a korábban említett adaptációra.
A társas és egyéni dimenziók – Lev Vigotszkij és Gordon Allport elméletei
Ez az agyi adaptáció viszont nem elszigetelten zajlik, különböző társas folyamatok is aktívan részt vesznek a létrejöttében; ehhez elméleti keretet Lev Vigotszkij szociális konstruktivizmus elmélete nyújtja számunkra. Vigotszkij szerint a kognitív fejlődés alapvetően társas folyamat, a magasabb rendű mentális funkciók kialakulásában fontos szerepet játszanak kultúránk eszközei és a szociális interakciók. A magasabb rendű funkciók először interpszichés (társas) szinten jelennek meg, csak ezután internalizálódnak és foglalják el intrapszichés (egyénen belüli) szinten is a helyüket. Ebben az elméletben kulcsfontosságú szereppel rendelkezik a proximális fejlődési zóna. Ez a gyermek kognitív funkcióinak azon tartománya, amit egyedül képes végrehajtani és aminek elvégzéséhez egy kompetensebb másik (általában felnőtt, de lehet idősebb/kompetensebb gyerek is) segítségét és támogatását igényli. Ezt a fajta segítséget, ideiglenes plusz struktúrát nevezzük állványozásnak. Ezen folyamat során nem új képességeket sajátít el a gyermek, hanem egy már meglévő készség továbbfejlesztésében kap segítséget (a segítség lehet verbális, fizikális vagy implicit is). A Kodály-módszer egyes eszközei egyszerűen tudják demonstrálni Vigotszkij fejlődéselméletének főbb aspektusait. A közös éneklés folyamata állandóan a proximális fejlődési zónában tartja a gyermeket, így van tere a fejlődésre és tanulásra. Az énekóra vagy kóruspróba közege pedig egyfajta állványozásként szolgálhat: a karmester vagy énektanár irányítása, és a gyermeket körülvevő társak tiszta éneklése olyan teljesítményre sarkallhatja őt, amire még egyedül nem biztos, hogy képes lenne. Ez mutatja azt, hogy a zenei nevelés által a gyermek nem csak új készségeket sajátít el, hanem folyamatosan feszegetve vannak a mentális határai, ami megkönnyíti a transzferhatás érvényesülését más területeken is.
Kérdés, hogy hogyan tud egy nevelési módszer ilyen effektív segítséget nyújtani egyes pszichés funkciók fejlesztésében? Választ adhat erre Gordon Allport, aki azt vallotta, hogy a transzferhatást nagyban elősegíti a változatos eszközhasználat. A Kodály-módszer ezért is képes a kognitív funkciók fejlesztésére, hiszen a gyermek egyszerre használja az énekhangját, ritmikus mozgást és kézjeleket. Így érik el az agyat az auditív, motoros és vizuális ingerek, és ezek hatására az idegrendszer is intenzívebben dolgozik. Allport szerint ez a komplexitás biztosítja az egyensúlyt az agykéreg és a kéreg alatti területek között. Míg a dallam érzelmi töltete a kéreg alatti területeket éri el, addig a zenetanuláshoz szükséges szabálykövetés és figyelem az agykérget stimulálja. Az érzelmi bevonódás és az összetett ingerek együttesen képesek átstrukturálni az agyat.
A zene alkalmazása az oktatásban
Az eddig leírt információkból látható, hogy a zenei nevelés (kifejezetten a Kodály-módszer) nem csak a dalkultúra ápolása miatt jelentős. Ha elfogadjuk azt, hogy a zene képes átstrukturálni az agyat és szociálisan ideális környezetet teremteni a fejlődésnek, akkor kijelenthető, hogy igenis fontos a zene oktatásbeli használata. Azaz a zene rendszerszintű jelenléte nem csak művészeti szempontból szükséges, hanem pedagógiai jelentőséggel is bír.
Legyen is a zene mindenkié – ahogyan Kodály mondta – hiszen képes a kognitív fejlődésben egyfajta állványt nyújtani.
